Blog.it-reszleg.hu

Újra visszatér a C64-es – és most a méret a lényeg

Egy újabb projekt lovagolja meg a számítógépes retróhullámot: decembertől árulják azt a Commodore 64-est, amely minden eddiginél jobban emlékeztet az eredetire.

Elhozta az első, már tényleg élvezhető autós szimulátort a Test Drive, a joysticket eszelősen rángatva futottunk, meg hajítottunk gerelyt a Summer Games-ben, a Pirates és az Elite bevezetett a kalandjátékok világába, az ügyességi-logikai Boulder Dash pedig az asztalcsapkodásig tudta bosszantani az embert. A számítógépekkel korán megismerkedő mai negyvenes generációnak alighanem már ennyi is elég ahhoz, hogy nosztalgiával emlékezzen vissza a Commodore 64-es mellett átjátszott gyerekkori hétvégékre.

Mindezt sokan nem csak felidéznék, hanem újra át is élnék – ezt pedig már jó ideje felismerte a piac. Kezdetben az emulátorok tették elérhetővé PC-n a régi C64-es játékokat, aztán gyártottak apró, tévére csatlakoztatható Commodore-utánzatok is. Bár kétségkívül ezek is visszahoztak sokat azokból a régi időkből és élményekből, valami még hiányzott. Ezt a „valamit” próbálja most megadni a TheC64 néven futó projekt, amelynek újszerűségét az adja, hogy az eredetivel méretre, formára, színre teljesen megegyező gépet készítenek, amelynek még a billentyűzete is működik. A régi idők megidézésében sokat segíthet a géphez járó joystick: a mikrokapcsolók kattogása alighanem ezrekben ébreszt majd rögtön régi emlékeket.

 

A régi-új gépet HDMI-kábellel lehet majd a tévéhez csatlakoztatni, és 64 játék – például a Boulder Dash, a California Games, az Impossible Mission II, a Summer Games II. – közül választhatunk. USB-n keresztül új játékokat is lehet majd feltölteni, és lesz mód arra is, hogy kipróbáljuk, emlékszünk-e még bármire is a BASIC-programnyelvből.

 

A TheC64 néven készülő gépet várhatóan az év végétől lehet majd megvásárolni. Németországban már meg is jelent egy nagy műszaki áruház webshopjában: 119,99 euróért árulják majd.



  • 2019/11/07 - 19:39
    Lassan alig akad olyan szakma, munkakör, ahol ne kellene számítógépet, tabletet vagy okostelefont használni, ráadásul ezek az eszközök egyre nélkülözhetetlenebbek is, vagyis mind...
  • 2019/11/04 - 22:21
    Október 30-a különleges nap volt az IT Részleg életében, ugyanis első ízben vettünk részt kiállításon: az ezúttal rock tematikát kapott Marketing Expo-n. Nagyon szépen köszönünk...

Megfizethető informatikai rendszerfelügyelet, first level support

Célunk 2010 óta változatlan: megfelelő ár-érték arányú, olajozottan működő, biztonságos informatikai rendszerek telepítése, fejlesztése, optimalizálása és karbantartása érvényes felelősségbiztosítás mellett, Ügyfeleink igényeire és üzletére szabva.

Keresse az Informatikai Részleget!

Népszerű bejegyzések
Lassan alig akad olyan szakma, munkakör, ahol ne kellene számítógépet, tabletet...
Október 30-a különleges nap volt az IT Részleg életében, ugyanis első ízben vett...
Világszerte milliókat mozgatott meg a nyáron a műanyagmentes július kezdeményezé...
Túl sok tinta fogyott a nyomtatóból a beadandó dolgozatai miatt, ezért egy ameri...
https://www.flickr.com/photos/poakpong/
Ezen írás apropója, hogy még manapság is gyakran belefutunk a felméréseink során...
Nagy ára lehet annak, ha a kocsiban hagyjuk nyáron a notebookot: a kánikulában a...
Földünk és jövőnk megóvása érdekében már nem elég csak a háztartásunkat környeze...
Megjelent a roppant népszerű mini számítógépek 4-ik generációja. A Raspberry Pi...
Túlmelegedhetnek és akár tűzveszélyessé is válhatnak egyes, 2015 ősze és a 2017...
Személyes adataink nem csak az orvosnál, bankban, egyéb hivatalos helyeken szoru...

Kiemelt bejegyzés
2019/06/28 - 10:48
Megjelent a roppant népszerű mini számítógépek 4-ik generációja. A Raspberry Pi 4 Model B méreteit tekintve azonos elődeivel, ugyanakkor belül több újdonsággal is rendelkezik.