Blog.it-reszleg.hu

NapITipp - Még egy betűtípus is lehet környezetkímélő

Túl sok tinta fogyott a nyomtatóból a beadandó dolgozatai miatt, ezért egy amerikai diák addig kutakodott, amíg meg nem találta a legtakarékosabb betűtípust. Az eset még évekkel ezelőtt történt, de ma is jól példázza: a legegyszerűbb ötletekkel is sokat lehet tenni a környezetvédelemért és a spórolásért.


Egy Pittsburghben élő diák, Suvir Mirchandani különös kísérletbe kezdett, miután megelégelte, hogy rengeteg tintát használ el nyomtatója az iskolai beadandó dolgozatokhoz. A diák – miként arról annak idején a CNN beszámolt – kísérlete során elkezdte változtatni a betűtípusokat, majd az angolban használt leggyakoribb karaktereket – az e-t, a t-t, az o-t és az r-et – vizsgálva tudományos alapossággal elemezte az eredményt.


A Garamond, Times New Roman, Century Gothic and Comic Sans volt a négy tesztelt betűtípus. Végül arra a megállapításra jutott, hogy ugyanazoknál a karaktereknél a vékonyabb betűket alkalmazó Garamond stílus 24 százalékkal kevesebb tintát használ, mint például a leggyakoribb Times New Roman. Ez a megtakarítás annak tükrében válik igazán meghökkentővé, ha idézzük a vonatkozó számításokat: amennyiben öt évvel ezelőtt az egész amerikai kormányzati apparátus ezt a betűtípust használta volna, akkor éves szinten 234 millió dollárt takarított volna meg. Ma már persze a dokumentumok zöme elektronikus, de még így is igaz: önmagában a betűtípusváltással jelentősen csökkenthető az irodai költség és a környezeti terhelés.



  • 2024/03/08 - 12:29
    Egy különleges megbízást teljesítettünk nemrég. Egy időjárásálló, téli minuszokban is működő megoldásra volt szükség egy szabadtéri plazma kijelzőhöz, melyet különféle céges...
  • 2023/04/14 - 11:29
    Világszerte sorra szűnnek meg a három évvel ezelőtt kirobbant COVID-járvány miatt hozott biztonsági intézkedések, ám van, amit nem lehet egy tollvonással eltüntetni: a home office...

Megfizethető informatikai rendszerfelügyelet, first level support

Célunk 2010 óta változatlan: megfelelő ár-érték arányú, olajozottan működő, biztonságos informatikai rendszerek telepítése, fejlesztése, optimalizálása és karbantartása érvényes felelősségbiztosítás mellett, Ügyfeleink igényeire és üzletére szabva.

Keresse az Informatikai Részleget!

Népszerű bejegyzések
Egy különleges megbízást teljesítettünk nemrég. Egy időjárásálló, téli minuszokb...
Világszerte sorra szűnnek meg a három évvel ezelőtt kirobbant COVID-járvány miat...
Szeretnénk segítséget nyújtani jelenlegi és leendő Partnereinknek abban, hogy az...
Berdó Attila, IT Részleg, Zöld Informatika
Évek óta szívügyünk a „zöld IT” kérdése. Hisszük, hogy a digitális technológiák...
Teams meeting
Ügyfeleinktől gyakran kapjuk azt a kérdést, hogy Teams-ben hogyan tudnának külső...
informatikai eszközök, informatikai karbantartás, informatikai állapotfelmérés, informatikai tervezés, informatikai tanácsadás, meghibásodás, elévülés, rendszeres állapotfelmérés, informatikai eszközök karbantartása
Most egy, a kkv környezetben gyakran elhanyagolt területről írnánk pár gondolato...
microsoft office 365, microsoft, microsoft komplex szolgáltatás csomag, microsoft szoftverek, home office, irodai szoftverek, informatikai programok, postafiók, naptár, onedrive, office programcsomag, microsoft teams, share point
Mikor szóba kerül a Microsoft 365 (régi nevén Office 365), még ma is sokan megle...
nyilvános WiFi, nem biztonságág nyilvános WiFi hálózat, nyilvános hálózat, informatikai biztonság, informatikai védelem, adatvédelem, hálózati biztonság, vírusvédelem
A nyilvános WiFi-t használni – egy sarkított hasonlattal élve – olyan, mintha eg...
Ransomware támadás
Nemrégiben valaki megjegyezte, hogy mostanában milyen sokat “rémisztgetünk” itt...
nyomtató, informatikai eszközök, informatikai karbantartás, nyomtató karbantartás, lassú a nyomtató, nyomtató meghibásodás, adatátvitel, hálózati probléma, nyomtató beállítás,
Bár viccnek hangzik, nem annak szántuk a címet. Ez a mondat valóban szembejön ve...

Kiemelt bejegyzés
2021/01/28 - 15:11
Amikor 2007. január 28-án először megtartották, talán sokan meglepődtek, és nem is értették: mi szükség van egyáltalán adatvédelmi világnapra? Mostanra viszont aligha akad ember, aki megkérdőjelezné...