Blog.it-reszleg.hu

Zöld IT: ne csak a július legyen műanyagmentes!

Világszerte milliókat mozgatott meg a nyáron a műanyagmentes július kezdeményezés, amiben természetesen az IT Részleg is részt vett, hiszen régóta figyelünk arra, hogy környezettudatosan, minél kisebb ökolábnyomot hagyva éljünk és végezzük munkánkat. Épp ezért fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet arra: a műanyagmentes július sikeres és példaértékű kezdeményezés volt, de az csak a kezdet. Jó hír viszont, hogy a folytatás sem ördöngösség: már több apróbb változtatással is sokat tehetünk a fenntartható jövőért – akár saját szakmánkban.

Az IT szektorban jellemzően nagyon sok műanyag csomagolóanyagot használnak, hogy szállítás közben megóvják az értékes készülékeket, eszközöket, a felhasznált műanyagok pedig jelentős környezeti terhelést jelentenek. Használatuk egyelőre elkerülhetetlen, viszont sokat tehetünk már azzal is, ha szelektíven gyűjtjük a csomagolóanyagot, és gondoskodunk arról, hogy megfelelő gyűjtőpontra kerüljön. Az IT szakmában a műanyag mellett a hulladékká vált elem és akkumulátor megfelelő kezelése is rendkívül fontos. Noha apróságnak tűnik, korántsem mellékes, hogy miben szállítjuk az eszközöket: kisebb eszközök esetén a műanyag táskák helyett jó a vászontáska, vagy a többször használatos, újrahasznosítható kartondoboz, ami talán nem néz ki menőn, de környezetbarát.

A műanyagmentességre persze közvetve is törekedhet egy informatikus, rendszergazda: sokat teszünk világunk védelméért már azzal is, ha BPA-mentes kulacsot használunk. Ha ugyanis csapból engedjük a vizet a kulacsba, akkor rengeteg pet-palackos ásványvizet váltunk ki. Ezzel máris jelentősen csökkentettük a környezeti terhelést, hiszen havi átlag 20 munkanappal számolva évente legalább 240 palackot nem dobunk ki a szemétbe fejenként. Ezzel ráadásul a pénztárcánkat is óvjuk, évi akár 20-40 ezer forintot is megspórolhatunk.

Hasonló elvek alapján érdemes megválni a kapszulákkal működő kávégépektől is. Jóval környezetbarátabb – hosszú távon pedig még olcsóbb is –, ha olyan kávéautomatát helyezünk üzembe, amelyhez nagy kiszerelésben szerezzük be – az akár felelős, ökológiai gazdálkodásból származó – kávét és tejet.

Ha további ötletekre vagy kíváncsi, hogy milyen kisebb nagyobb trükkökkel lehet zöldebbé tenni az informatikát, akkor érdemes ezt a bejegyezésünket is elolvasni.



  • 2024/04/17 - 13:22
    Azt már megszokhattad, hogy a honlapok megnyitásakor nyilatkoznod kell arról, hogy szereted-e a sütit, és ha igen, milyen formában. Azonban márciustól már a korábbitól eltérő...
  • 2024/03/08 - 12:29
    Egy különleges megbízást teljesítettünk nemrég. Egy időjárásálló, téli minuszokban is működő megoldásra volt szükség egy szabadtéri LED kijelzőhöz, melyet különféle céges...

Megfizethető informatikai rendszerfelügyelet, first level support

Célunk 2010 óta változatlan: megfelelő ár-érték arányú, olajozottan működő, biztonságos informatikai rendszerek telepítése, fejlesztése, optimalizálása és karbantartása érvényes felelősségbiztosítás mellett, Ügyfeleink igényeire és üzletére szabva.

Keresse az Informatikai Részleget!

Népszerű bejegyzések
Azt már megszokhattad, hogy a honlapok megnyitásakor nyilatkoznod kell arról, ho...
Egy különleges megbízást teljesítettünk nemrég. Egy időjárásálló, téli minuszokb...
Világszerte sorra szűnnek meg a három évvel ezelőtt kirobbant COVID-járvány miat...
Szeretnénk segítséget nyújtani jelenlegi és leendő Partnereinknek abban, hogy az...
Berdó Attila, IT Részleg, Zöld Informatika
Évek óta szívügyünk a „zöld IT” kérdése. Hisszük, hogy a digitális technológiák...
Teams meeting
Ügyfeleinktől gyakran kapjuk azt a kérdést, hogy Teams-ben hogyan tudnának külső...
informatikai eszközök, informatikai karbantartás, informatikai állapotfelmérés, informatikai tervezés, informatikai tanácsadás, meghibásodás, elévülés, rendszeres állapotfelmérés, informatikai eszközök karbantartása
Most egy, a kkv környezetben gyakran elhanyagolt területről írnánk pár gondolato...
microsoft office 365, microsoft, microsoft komplex szolgáltatás csomag, microsoft szoftverek, home office, irodai szoftverek, informatikai programok, postafiók, naptár, onedrive, office programcsomag, microsoft teams, share point
Mikor szóba kerül a Microsoft 365 (régi nevén Office 365), még ma is sokan megle...
nyilvános WiFi, nem biztonságág nyilvános WiFi hálózat, nyilvános hálózat, informatikai biztonság, informatikai védelem, adatvédelem, hálózati biztonság, vírusvédelem
A nyilvános WiFi-t használni – egy sarkított hasonlattal élve – olyan, mintha eg...
Ransomware támadás
Nemrégiben valaki megjegyezte, hogy mostanában milyen sokat “rémisztgetünk” itt...

Kiemelt bejegyzés
2021/01/28 - 15:11
Amikor 2007. január 28-án először megtartották, talán sokan meglepődtek, és nem is értették: mi szükség van egyáltalán adatvédelmi világnapra? Mostanra viszont aligha akad ember, aki megkérdőjelezné...